Helsinki rendezheti a 2005-ös atlétikai vb-t

MTI
Csak öt forduló után dőlt el az IAAF tanácsának szavazásán, hogy Helsinki rendezi a 2005-ös szabadtéri világbajnokságot. Az MTI értesülése szerint Budapest az utolsó körig versenyben volt a finn fővárossal és Berlinnel.
Az olimpiai helyszínek kijelöléséhez hasonló rendszerű választáson a legkevesebb szavazatot kapott pályázó mindig búcsúzott. Előfordult, hogy holtverseny alakult ki, ebben az esetben újabb voksolás következett.
Az első fordulóban Moszkva, a másodikban a titkos favoritnak tartott Róma, a harmadikban Brüsszel esett ki. A végső körben Helsinkire 15, Berlinre 7, Budapestre 5 tanácstag szavazott.
- A magyar küldöttség emelt fővel távozhat Nairobiból, mert mindent megtett a pályázat sikeréért - mondta Szalay Péter, a pályázati bizottság főtitkára, a MASZ alelnöke a távirati irodának. - Ezt bizonyítja, hogy az utolsó fordulóig versenyben voltunk a rendezésért. Több szakember szerint is olimpiai szintű prezentációt mutattunk be. Helsinki az 1983-as vb mellett az 1971-es és az 1994-es Európa-bajnokság rendezésével is bizonyította már, hogy jogosan tartják az atlétika Mekkájának.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19