Többek között ezt tartalmazza az a támogatói szerződés, amelyet Szilvásy György, a sportág hazai szövetségének elnöke, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium közigazgatási államtitkára, illetve Méhn Imre márkaigazgató írt alá kedden.
A megállapodás értelmében június elejétől decemberig öt ugyanilyen autó áll a szervezők, a vb idején pedig a nemzetközi szövetség elnöke és alelnökei rendelkezésére.