Elítélték Sir Peter Blake gyilkosait

MTI
Huszonhattól harminchat évig terjedő börtönre ítélték Brazíliában Sir Peter Blake új-zélandi vitorlázó gyilkosait. Az 53 éves sportolót tavaly december 5-én ölték meg kalózok, amikor az Amazonason végzett kutatásokat.

Az elsőszámú vádlott 36, a második 35 évet kapott, két társukra egyformán 32 év szabadságvesztést szabtak ki. Segítőik közül az egyik 28, a másik 26 évre kerül rács mögé. A kalózok több lövéssel megölték a vitorlázót, két társát pedig megsebesítették, végül egy hajómotorral és négy karórával elmenekültek. Helen Clark új-zélandi miniszterelnök-asszony üdvözölte a bíróság döntését.

Blake 1994-ben az akkor világcsúcsnak számító 74 nap 22 óra és 17 perc alatt hajózta körül a Földet. Szinte minden jelentős óceáni viadalon részt vett, kétszer - 1995-ben és 2000-ben - volt a világ legrégebbi és egyik legrangosabb vitorlásversenyének számító Amerika Kupán győztes csapat kormányosa, illetve irányítója. A Whitbread földkerülő viadalon (a Volvo Ocean Race elődje) 1989-ben a nyertes hajót vezette.

Hazájában kétszer az év sportolójának, négyszer az év vitorlázójának választották, s 1991-ben az angol királynő lovaggá ütötte.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37