Nézők futottak be a wimbledoni centerpályára

MTI
Kijátszva a biztonsági emberek éberségét, két tréfás kedvű fiatalember spontán teniszmeccset kezdett a wimbledoni centerpályán, néhány pillanattal azután, hogy a negyedik helyen kiemelt amerikai Szeles Mónika győztes mérkőzése után elhagyta az arénát.
A renitens, de a torna hagyományaihoz híven fehér mezbe öltözött nézők egyszerűen átugrottak a játékteret a lelátótól elválasztó kordonon és ütögetni kezdtek. A közönségnek tetszett a nem várt "előadás", ám az csak néhány másodpercig tartott, a rendfenntartók ugyanis kivezették a "játékosokat".
- Súlyos mulasztás történt, ki fogjuk vizsgálni, hogy ki hibázott - mondta az All England Club szóvivője.
Szeles valószínűleg nem örült, amikor tudomást szerzett az esetről, hiszen emlékeiben még élénken él annak az 1993-as hamburgi késelésnek a képe, amely után több mint két évet kénytelen volt kihagyni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04