Új főtitkár a kajak-kenu szövetségben

Index
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökségének hétfői ülésén Füleky András főtitkár bejelentette, hogy augusztus 1-től a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztériumban a magyar versenysportért és az utánpótlás nevelésért felelős szakemberként dolgozik tovább.
Az elnökség elfogadta döntését, ugyanakkor a testület sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a tapasztalt sportvezető távozik a szövetségtől. Füleky András huszonkét évig látta el az MKKSZ ügyvezetői, főtitkári feladatait, és emellett tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak, részt vesz a Nemzeti Sportszövetség szakmai irányításában és ügyvezető alelnöki funkciót tölt be az Olimpiai Sportágak Szövetségében. Szakmai múltja - a példátlanul sikeres kajak-kenu, valamint más sportágak területén végzett munkája -, felkészültsége, az egyik legtapasztaltabb magyar sportvezetőként alkalmassá teszi a minisztériumi szintű feladatok ellátására.
Az elnökségi ülésen Schmidt Gábor szakfelügyelőt egyhangú szavazással főtitkárrá választották a 2004. évi athéni olimpiát követő közgyűlésig. Az általa korábban felügyelt utánpótlás-nevelési terület irányítására a közeljövőben pályázatot írnak ki. Schmidt öt éve vesz részt a szövetség munkájában, az utóbbi években Füleky András helyetteseként is dolgozott. A most leköszönő főtitkár még részt vállal az augusztusi sevillai világbajnokság előkészítésében, jelen lesz az Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) szeptemberi madridi kongresszusán, és csak ezt követően vesz búcsút a Magyar Kajak-Kenu Szövetségtől.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32