Olimpiai bajnok is részt vesz a tiszaújvárosi triatlon Vk-n

MTI
Az olimpiai bajnok svájci Brigitte McMahon is nevezett a vasárnap sorra kerülő tiszaújvárosi triatlon Világ Kupára.
A nemzetközi szövetség (ITU) 11 versenyből álló sorozatának hetedik, s egyben első európai állomásán 30 ország sportolói indulnak.
McMahonon kívül ott lesz a rajtnál a férfi, illetve a női világranglista vezetője, az ausztrál Chris Hill és az amerikai Barbara Lindquist, valamint mindkét címvédő, a cseh Martin Knavek és a szintén amerikai Siri Lindley is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04