Moszkvában akár holnap kezdődhetne az olimpia

MTI
A fent említett kijelentést Leonyid Tyagacsev, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke tette, a moszkvai önkormányzat keddi ülésén. Az orosz főváros vezetése jóváhagyta azt az alapvető intézkedéseket tartalmazó tervet, amely ahhoz szükséges, hogy Moszkva pályázzon a 2012-es ötkarikás játékok megrendezésére.

Alekszej Agejev, a testnevelési és sportbizottság elnöke hangsúlyozta, hogy Moszkvában rendelkezésére állnak olyan értékes sportlétesítmények, amelyek máris alkalmasak hatalmas sportrendezvények lebonyolítására. Ezek közé tartozik a Luzsnyiki, az Olimpijszkij és a Lokomotiv, de több stadiont még fel kell építeni.

Az olimpiai házigazdasághoz jelentősen növelni kell a város vendégbefogadó képességét is. Nagyon fontos azonban, hogy mindaz, amit a játékokra való felkészülés jegyében kialakítanak, a moszkvaiak érdekeit is szolgálja, ők is használhassák majd. Közvéleménykutatások szerint a főváros lakosainak 87 százaléka támogatja az olimpiarendezés gondolatát.

Moszkvának azonban nagyon komoly vetélytársai vannak. Több mint 15 városnak van szándékában - köztük Budapestnek is - megszerezni a 2012-es vendéglátás jogát, amelyről 2005-ben hoz majd döntést a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Jurij Luzskov moszkvai polgármester nagyon bizakodó. Szerinte az orosz fővárosnak minden esélye megvan arra, hogy olyan nagy nemzetközi eseményeket fogadjon, mint például a 2010-es világkiállítás vagy a 2012-es olimpia.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

5 órája