Litván győzelem a budapesti öttusa Vk-n

MTI
A litván Andrejus Zadnieprovskis nyerte a budapesti öttusa Világ Kupa-döntőt, így ő szerezte meg az első kvótát a sportág athéni ötkarikás versenyére. Balogh Gábor a 9., Horváth Viktor a 12., Sárfalvi Péter a 20. helyen végzett. Az egyéniben kétszeres világbajnok, olimpiai ezüstérmes Balogh jól kezdte a napot, a lövészet és a vívás után is harmadik volt. Az úszásban viszont kissé elmaradt a várakozástól, így visszacsúszott a hetedik helyre. A lovaglásban kétszer rontott, ezzel összetettben egyet előre lépett. Ezt követően a zuhogó esőben rendezett 3000 m-es futás során nem tudta tartani a pozícióját. Horváth az első két tusában volt a szokásosnál visszafogottabb, így hamar elszálltak a dobogós reményei. A folytatásban némileg felzárkózott, de az elso tíz közé így sem tudott bekerülni. Sárfalvi egyik számban sem került a legjobbak közé.
Zadnieprovskis, aki 2000-ben világ-, tavaly Európa-bajnok volt, megérdemelten végzett az élen, mert kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtott. Az ezüstérmet az idei kontinenselső cseh Libor Capalini, a bronzot a mexikói Sergio Salazar szerezte meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04