Pesti csapat nélkül a férfi kosárlabda bajnokság

MTI
A nagy múltú MAFC férfi kosárlabdacsapatának a harmadik vonalba történő visszaminősítésével eltűntek a budapesti együttesek a hazai élvonalból.
Az MKOSZ a Honvéd után azért sorolta be a XI. kerületieket is az NB II-be, mert súlyos hiányosságokat észlelt a nevezésükben. Wenczel Kristóf általános igazgató azonban vitatja a szövetség döntését, és a Duna TV-nek adott nyilatkozatában kijelentette: a sportág történetében példátlan módon jogi útra tereli az ügyet.
A 60 éves klub az első kiírás óta részt vett a bajnokságban, amelyet hétszer nyert meg. Emellett 27-szer ezüstérmes és ötször kupagyőztes volt a műegyetemi együttes.
A magyar kosárlabdaélet kezdeti időszakára a Bp. Honvéd egyeduralma volt jellemző, a katonacsapat megszakítás nélkül 17-szer végzett a pontvadászat élén. A fordulat 1970-ben következett be, amikor a 217-szeres válogatott Gabányi László vezetésével a MAFC hódította el az elsőséget.
A kilencvenes években jelentősen romlott az egyesület gazdasági helyzete, a legutóbbi kiírásban az együttes az NB I alsóházának 6. helyén, azaz az összesítésben 14-edikként végzett.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19