Enyhítették a Vasas pólósainak büntetését

MTI
Jócskán enyhítette a korábban kiszabott büntetéseket a május 19-én véres verekedés miatt félbeszakadt Honvéd-Vasas vízilabdabajnoki döntő vétkeseivel szemben a másodfokon eljáró testület.
A fellebbviteli bizottság elnöke, Loványi Róbert arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Hesz Máté (az első fokú ítélet szerint 2003. június 30-ig nem játszhatott volna), Varga Tamás és Mátyás Zoltán (eltiltásuk 2003. december 31-ig szólt) 2002. november 30-ig nem vehet részt sem bajnoki, sem kupamérkőzésen, míg Varga II Zsolt (ő I. fokon Heszhez hasonló büntetést kapott) 7 hivatalos találkozón nem szállhat vízbe.
A Vasasnak összesen 755 ezer forint pénzbüntetést kell fizetnie a bajnoki döntő utolsó két mérkőzésén történtek miatt.
A szövetség elnöksége már határozott: fellebbez az ítélet ellen, s harmadfokon - már jogorvoslati lehetőség nélkül - a saját döntése zárja majd le a magyar vízilabdázás eddigi talán legsportszerűtlenebb ügyét.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32