A Honvéd és a Vasas is simán nyert a vízilabda kupákban

MTI
A papírformának megfelelően gólzáporos mérkőzéseken sima győzelmeket aratott a két legjobb magyar csapat, a Honvéd és a Vasas a vízilabda BL-, illetve a KEK csoportküzdelmeinek második fordulójában. A Szeged a LEN-kupában viszont nagy zakóba futott bele.

A Honvéd számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a mérkőzésnek mindössze egy tétje van: tud-e gólt lőni a máltai együttes. Nos ez nem sikerült, amiért külön dícséret illeti Kiss Gergelyéket, hogy egy ilyen találkozót is komolyan vettek.

A Vasas a gyorsan megszerzett háromgólos előnye birtokában akkor is magabiztosan, időnként jól is játszott, amikor ziccereket és létszámfölényes helyzeteket hibázott. A végén lett fölényes a siker, ami tükrözi a két csapat közötti tudásbeli különbséget. A KEK címvédője ezzel már továbbjutott a legjobb nyolc közé. Vasárnap, az utolsó fordulóban 9.30-tól előbb a német és az ír csapat játszik, majd a Vasas a szlovák kupagyőztes ellen fejezi be a selejtező sorozatát.

A Szeged férfivízilabda-csapata második mérkőzésén hétgólos vereséget szenvedett a LEN kupa hazai környezetben zajló selejtezőjében. A magyar együttes vasárnap az olasz RN Florentiával játszik a továbbjutást jelentő második helyért.

BL, H csoport, Kranj:
Honvéd - Sliema (máltai) 18-0 (5-0, 3-0, 4-0, 6-0)

KEK, A csoport, Budapest:
Vasas - Duisburg (német) 10-3 (3-1, 1-0, 2-1, 4-1)

LEN Kupa-selejtező, H csoport, Szeged
Primorje Rijeka (horvát) - Szeged 10-3 (2-1, 2-1, 2-1, 4-0)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04