Előzetes rangsor készül a 2008-as EB pályázatokról

MTI
A 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság keddhez pontosan egy hónapra esedékes helyszín-kiválasztási procedúrája előtt készül majd egy előzetes rangsor a hét pályázóról: a válogatottak eseményeit felügyelő UEFA-testület tagjai a szemlebizottság jelentése alapján megvitatják és mérlegelik a tapasztaltakat, majd mindegyikük felállítja saját sorrendjét, s ezek a listák kerülnek a végső döntést hozó végrehajtó bizottság elé.

A december 12-i, genfi szavazás módjával kapcsolatban apró korrekciót hajtott végre a vb ahhoz képest, mint amit a múlt pénteki ülése után nyilvánosságra hozott.

Az első körben érintettségük miatt hatan nem voksolhatnak a 14 fős testületből, a nyolc "aktív" résztvevő szavazatait pedig egyszerű többség alapján veszik figyelembe, s így a várakozások szerint három-négy kandidáló már ekkor kiesik. A versenyben maradóknak a folytatásban abszolút többséget kell szerezniük a rendezési jog elnyeréséhez, így innen kezdve minden fordulóban a legkevesebb szavazattal rendelkező pályázó búcsúzik. Ahogy közeledik a végszavazás, úgy természetesen azok a tagok is bekapcsolódhatnak a voksolásba, akik már nem számítanak nemzeti hovatartozásuk szempontjából érdekeltnek.

A 2008-as Eb-rendezésre az egyedül kandidáló Magyarország és Oroszország mellett Ausztria Svájccal, Görögország Törökországgal, Skócia Írországgal, Horvátország Bosznia-Hercegovinával, illetve az észak-európai - finn, dán, norvég, svéd - négyes van versenyben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04