Sotomayor elismerte, hogy doppingolt

MTI
Javier Sotomayor, a magasugrás kubai világcsúcstartója, olimpiai és kétszeres világbajnoka beismerte, hogy tavaly azért vonult vissza, mert doppingolt.

Az olimpiai bajnok levelet írt hazája atlétikai szövetségének, s ebben bevallotta: egyedül ő a felelős azért, hogy tiltott szerek használata miatt kétszer is lebukott.

A fényes karrierje végén a 35 éves Sotomayor dicsősége alaposan megkopott, miután 1999-ben a Pánamerikai Játékokon kokaint, míg tavaly augusztusban egy doppingellenőrzésen nandrolont mutatott ki a vizsgálat a szervezetében.

A klasszis, aki tavaly októberben sérülésre hivatkozva fejezte be pályafutását, mindvégig tagadta bűnösségét.

Sotomayor 10. éve, 1993. augusztus 27. óta tartja a 2.45 m-es szabadtéri világcsúcsot, a 2.43-as fedett pályás rekordját 1989. március 4-án állította fel Budapesten, 1992-ben Barcelonában lett olimpiai bajnok, 1993-ban és 1997-ben nyert vb-aranyat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31