Petíció az öttusáért

MTI
A Nyári Olimpiai Sportszövetségek Szervezete nem csak szóban, hanem írásban is kiállt amellett, hogy a sydneyi program maradjon változatlan 2008-ban Pekingben is - tájékoztatta az MTI-t Mexikóvárosból Aján Tamás, a NOB egyik magyar tagja, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke. - Ez értelemszerűen azt jelenti, hogy az öttusának is szerepelnie kell a nem egészen hat év múlva esedékes játékokon.

A peticiót mind a 28 olimpiai sportág vezetője aláírta, s átadták Jacques Roggénak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének. A Nemzetközi Sportszövetségek Szervezete (AGFIS), párhuzamosan a Nyári Olimpiai Sportszövetségek Szervezetével (ASOIF) a múlt héten, Colorado Springs-ben tartotta közgyűlését.

Már akkor úgy vélekedtek az érintett sportvezetők, hogy idén nem kerül sor voksolásra a baseball, a softball és az öttusa "sorsáról", ha viszont mégis, akkor az gyakorlatilag egyet jelent a jelenlegi program megtartásával.

A NOB teljes ülése pénteken, helyi idő szerint délután szavaz a 2008-as programról

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Vidnyánszky Attila szerint pajzsként használják a diákokat

A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.

1 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04