Első lett a magyar csapat az öttusa Világ Kupán

MTI
2003.03.10. 13:05
Ahogy a nők mezőnyében, úgy a férfiak között is a dobogó harmadik fokára állhatott fel a legjobb magyar az öttusázók Világ Kupa-sorozatának első állomásán, a mexikói Hermosillóban. Kállai Ákost a litván Edvinas Krungolcas és Andrejus Zadnieprovskis előzte meg. Csapatban a Kállai, Horváth Viktor, Fülep Sándor összeállítású trió végzett az élen.

Kállai, aki a két héttel ezelőtti, budapesti fedett pályás viadalt megnyerte, ezúttal is egyenletes teljesítményt nyújtott, a lövészetben és a vívásban ugyanakkor a legjobbak közé tartozott. Az első számban - többek között Horváthtal holtversenyben - másodikként, a következő tusában egy győzelem híján 1000 pontos teljesítménnyel harmadikként zárt.

Jól szerepelt a másik két magyar is, Horváth - gyenge, 776 pontos vívása ellenére - a hetedik, az ebben a számban ezúttal a szokásosnál jobb teljesítményt nyújtó (860) Fülep a nyolcadik helyen fejezte be a versenyt a rendkívül erős mezőnyben.

Csapatban a magyarok mögött még az amerikaiak és a fehéroroszok állhattak fel a dobogóra.

Eredmények:
Egyéni:
1. Edvinas Krungolcas (litván) 5696 pont
2. Andrejus Zadnieprovskis (litván) 5600
3. Kállai Ákos 5556
..7. Horváth Viktor 5492
8. Fülep Sándor 5488

Csapat.
1. Magyarország (Kállai, Horváth, Fülep) 16536 pont
2. Egyesült Államok (Chad, Jagorasvili, Perry) 16192
3. Fehéroroszország (Meliah, Dovgal, Prokopenko) 15912