Az igazgatót leváltották, az elnök lemondott a kerékpáros szövetségben

MTI
2003.05.27. 17:08
A Magyar Kerékpáros Szövetség keddi elnökségi ülésén leváltották tisztségéből Takács Gyula szakmai igazgatót, s a döntés miatt lemondott Bor Sándor elnök.
A testület személyeskedésektől sem mentes vitájában az olimpiai felkészülés és a kvalifikációs viadalok kerültek szóba. Az elnökség - amely korábban már bizalmatlansági szavazást kért Takács ellen, de az a kísérlet még meghiúsult - most is azt rótta fel a szakmai igazgatónak, hogy a versenyzők közül többen nem a megfelelő módon készülnek.
Takács ezt visszautasította. Az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy nem érti, miért kellett őt leváltani.
Bor Sándor, aki kiállt a szakmai igazgató mellett, ezután úgy döntött, hogy lemond posztjáról, mert a kialakult helyzetben nem látja biztosítottnak a nyugodt ötkarikás előkészületeket.