Árpád
-2 °C
3 °C

Ötvenezer néző búcsúztatta az olimpiai bajnokot

MTI
2003.09.15. 12:16
A németek olimpiai bajnok hosszútávfutójának, Dieter Baumannak a búcsúversenyére több mint 50 ezer rajongó volt kíváncsi Tübingenben. A 38 éves atlétát a 7,5 km-es utcai viadalon a közönség végig kitartóan biztatta, majd a célban, ahova ötödikként érkezett, hatalmas tapssal és ovációval fogadta.

"Talán a drukkerek biztatása és szeretete fog hiányozni a legjobban" - mondta meghatottan Baumann, aki az 1992-es barcelonai játékokon diadalmaskodott 5000 méteren.

Baumann karrierje 1999-ben került mellékvágányra, ekkor két ízben találtak a szervezetében nandrolont, amiért két év eltiltással büntették. A versenyző még polgári perrel is megpróbálta tisztára mosni nevét, de nem sikerült.

Sérülés miatt márciusban kénytelen volt kihagyni a birminghami fedettpályás világbajnokságot, majd a párizsi vb-n már rajthoz tudott állni 10 ezer méteren, ám nem ért célba, feladta a versenyt.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?