Káromkodásért kizárták a magyar tőrcsapatot

MTI
2003.10.11. 22:11
Helyezetlenül fejezték be szereplésüket a magyarok a világbajnokság férfi tőr csapatversenyében, mivel - a hivatalos indoklás szerint - agresszív viselkedés miatt - valójában káromkodásért - kizárták őket.

A 9-16. helyért először kikaptak az amerikaiaktól, majd a hongkongiak ellen léptek pástra. A mérkőzésvezető megítélésük szerint több egyértelmű szituációban sújtotta őket, emiatt többször tiltakoztak. Az egyre paprikásabb hangulatban azután, 32-34-es állásnál újra egy emberként protestáltak, amit a zsűri fekete lappal "honorált".

"Az az igazság, hogy egyre jobban felhúzták magukat a fiúk, s a végén már nem odaillő kifejezésekkel tiltakoztak az egyébként valóban nagyon sokat tévedő mérkőzésvezető ténykedése ellen. Őt ugyan nem sértették meg, de kirohanásuk így is kizárást vont maga után, jogosan" - mondta az MTI-nek Solti Antal szakágvezető.

Egyébként már a visszalépést fontolgatták, mert előzőleg Juhász Bence és Marsi Márk is megsérült, így ha pástra is léptek, gyakorlatilag csak álldogáltak, komoly akciót nem tudtak indítani.