A Vasas nyerte a pólórangadót

MTI
2003.11.09. 19:02
A férfi vízilabda-bajnokság vasárnapi rangadóján a Vasas legyőzte a címvédő Honvédot a Komjádi uszodában.
Lendületesen kezdtek a csapatok a bajnoki alapszakasz 6. fordulójának csúcsrangadóján, ám a nagy iramba rendre becsúsztak védekezési hibák, amelyekhez rossz támadásbefejezések társultak. Az előbb lehiggadó Honvéd - hivatalos nevén a Domino-BHSE - két akciógóllal elhúzott az első negyedben, aztán viszont feljött a Vasas, és 3-3-nál Vindisch révén be is érte riválisát. Ugyancsak Vindischnek köszönhetően vették át először a vezetést 5-4-nél a piros-kékek, ám a folytatásban Biros jóvoltából újfent a dominósoknál volt az előny (5-6), a félidőre azonban döntetlenre alakult az állás.
A csapatok játékában felváltva mutatkozó hullámhegyeknek és -völgyeknek következtében a harmadik negyedben újfent fordult a kocka: egy Kásás-villanás nyomán a Vasas tett szert vezetésre, Varga T. bombagóljával pedig már 3 gól volt az angyalföldi együttes javára (10-7). A negyedik negyedben 11-8-as Vasas-vezetésnél eldőlni látszott a csata, ám a parádésan teljesítő Birosnak köszönhetően a bajnoki cím védője 12-12-nél utolérte ellenfelét. Hogy mégsem maradt döntetlen a vége, az a válogatottban is bizonyító balkezes Madarasnak köszönhető, aki előnyből betalált, ezzel a presztizsütközet a Vasas sikerével zárult.
Vasas-Plaket-Euroleasing - Domino-BHSE 13-12 (2-3, 4-3, 4-2, 3-4)
Komjádi uszoda, 2000 néző, V: Kiszelly, Székely
góldobók: Madaras, Varga T. 3-3, Kásás, Vindisch 2-2, Steinmetz Á., Steinmetz B., Gombos 1-1, illetve Biros 5, Molnár 3, Fodor 2, Kiss G., Kovács O. 1-1