Kupaelődöntőben a szolnoki női kosarasok

MTI
2004.02.26. 23:43
A Szolnoki MÁV-Coop SE női kosárlabdacsapata megnyerte az Európa Kupa két győzelemig tartó negyeddöntőjének harmadik mérkőzését az olasz La Spezia ellen, s ezzel bejutott a sorozat négyes döntőjébe.

A csapatok idegesen sok hibával játszottak, és az első félidőben az olaszok vezettek. A térfélcsere sem emelkedett a színvonal, az addig 12 százalékos hatékonysággal büntetőző szolnokiak ellenfele - már másodszor a meccs folyamán - öt percen át gólképtelen volt. A Szolnok ekkor már nem engedte ki a kezéből a mérkőzést, és a végén 61-50-es győzelmet aratott.

"Pozitívumként leginkább a jól működő védekezésünket tudom megemlíteni. A végére tudtunk csak belelendülni, mivel ez volt 12 nap alatt az ötödik meccsünk. Remélem, hogy a klub- és a városvezetés megpályázza a Final Fourt" - nyilatkozta a mérkőzés után Tapodi Péter, a szolnokiak vezetőedzője.

A már a legjobb nyolcba kerüléssel fennállása legnagyobb sikerét elérő Szolnok tehát bejutott a sorozat áprilisi Final Fourjába, ahol az orosz BZ Szanktpetyerszburg, továbbá az USO Mondeville (francia)-Dinamo Moszkva (orosz) és a ZKK Vojvodina (szerb-montenegrói)-Fenerbahce (török) párharcok győzteseivel találkozik.

Női kosárlabda Európa-kupa, negyeddöntő
Szolnoki MÁV-Coop SE - BC La Spezia (olasz) 61-50 (15-19, 10-6, 15-9, 21-16)
Pontszerzők: Englert 12/6, Bjelica 11/9, Csákány 11/6, Papp 11, Delmis 9/6, Szélesy 3/3, Hibbert 3, Vida 1, illetve Sam 13, Gentile 11/3, Giauro 11, Yilmaz 8/6, Pellizzari 5, Zanoli 2
A párharc végeredménye: 2-1 a Szolnok javára.