Nevezték a magyar sportolókat az athéni olimpiára

MTI
2004.07.22. 16:33
A Magyar Olimpiai Bizottság a közgyűlés döntésének megfelelően a szerdai 24 órás határidőig 215 sportolót - 126 férfi és 89 nő - nevezett az augusztus 13-án kezdődő athéni olimpiára.

"A magyar csapat név szerinti, végleges nevezését a július 21-i, 24 órás határidőig elküldtük, s az meg is érkezett a szervezőbizottsághoz" - újságolta Molnár Zoltán, a csapat vezetője.

A közgyűlés döntésének megfelelően 215 sportolót nevezett a MOB, továbbá négy hivatalos tartalékot, akik ugyancsak kiutaznak, és a vívók szereplésére minden bizonnyal sor is kerül. Ugyanakkor a párbajtőrvívó Tóth Hajnalka és Kulcsár Krisztián, valamint a kardozó Fodor Kende és az evezős Pető Tibor tartalékként nem lakhat az olimpiai faluban.

Teniszben még történhet változás, hiszen esetleges lemondások miatt Czink Melinda a női egyes tartalékja a főtáblára kerülhet, atlétikában pedig augusztus 9-ig lehet teljesíteni az IAAF által megállapított nevezési szinteket, és így két-három versenyző még kiharcolhatja a részvétel jogát.

A nevezéseket Nagy Zsigmond nemzetközi titkár elektronikus úton juttatta el Athénba. A 215 versenyzővel a NOB előírásaihoz alkalmazkodva 118 szakvezető, sportegészségügyi munkatárs utazhat, e létszámban Molnár Zoltán csapatvezető, Babati Lajos és Köpf Károly a két csapatvezető-helyettes, valamint Gáll Mariann, az olimpiai attasé nem szerepel.