Tysont megműtötték

MTI
2004.08.03. 10:09
Térdműtéten esett át Mike Tyson profi nehézsúlyú ökölvívó, aki szombaton a brit Danny Williamstől meglepetésre kiütéses vereséget szenvedett az egyesült államokbeli Louisville-ben.

A 38 éves korábbi világbajnok térde az első menetben fordult ki, s az orvosi vizsgálatok szerint komoly porcsérülést szenvedett. A börtönviselt amerikai szupersztár ennek ellenére folytatta a küzdelmet, de csak a negyedik menetig bírta, amikor is az esélytelenebbnek tartott brit egy jobbegyenessel véget vetett a találkozónak.

"Egy ilyen sérülés pillanatok alatt leteríthetné bármelyik sportolót, így egyszerűen hihetetlen, hogy Mike még három meneten keresztül talpon tudott maradni. Ehhez emberfeletti erő kell. Mivel a bal térdére gyakorlatilag nem bírt támaszkodni, nem tudott rendesen ütni, ezért elkerülhetetlen volt a vereség" - mondta Richard Emerson, a bokszoló orvosa.

Az "Iron Mike" (Vas Miska) becenévre hallgató klasszisnak ez volt az ötödik veresége profi karrierje során. Emellett 50-szer győzött.