Öt kocsival indul a Mitsubishi a Dakar-ralin

MTI
2004.10.23. 16:10
Öt gyári autóval vesz részt a december 31-én kezdődő Dakar-ralin a japán Mitsubishi, amelynek célja, hogy sorozatban ötödik, összességében pedig a tizedik elsőségét gyűjtse be az 1979-ben alapított versengés történetében.

A francia Stéphane Peterhansel, aki korábban motorral is győzött, címe megvédésére készül, míg Hirosi Maszuoka 2002-es és 2003-as sikerét szeretné megismételni. A harmadik autóban az egykori síelő, Luc Alphand, a negyedikben az eddig elsősorban motoron jeleskedő spanyol Joan Roma, az ötödikben pedig a német Andrea Mayer jut szerephez.

"A Mitsubishi aratta a legtöbb sikert a Dakar-ralin, éppen ezért nem is lehet más a célja, mint hogy újabb címet gyűjtsön be" - mondta Toori Iszao, a cég elnöke.