Elkerülték egymást a magyar csapatok a vízilabda Euroligában

MTI
A férfi vízilabda Euroliga negyeddöntőjében a címvédő Honvédot az orosz Szpartak Volgográddal, a Vasast pedig - a volt angyalföldi Madaras Norbertet is a soraiban tudó - olasz Pro Reccóval sorsolták össze.

A LEN, az európai szövetség római központjában hétfőn készítették el a párosítást, és az előzetes félelmek szerencsére nem igazolódtak, mert - szemben a múlt évvel, amikor a későbbi Final Four-győztes Honvéd a Vasas legyűrése árán mehetett tovább - ezúttal nem került össze a két magyar együttes.

Elvben ezúttal is megvolt ennek a veszélye, tudniillik a Domino-BHSE az Euroliga főtábláján a legjobb nyolc közé csoportelsőként jutott, a TEVA-VasasPlaket pedig másodikként harcolta ki a továbblépést kvartettjéből.

Mindkét magyar gárda idehaza kezd az oda-visszavágós rendszerű negyeddöntőben, az első meccs időpontja március 30., a másodiké pedig április 20.

Arról a hétfői római sorsoláson a LEN nem határozott, hogy hol rendezzék meg a legjobb négy csapatot felvonultató döntőt, az úgynevezett Final Fourt. A május 20-21-i pólós "eurocsúcs" házigazdája két város is szívesen lenne: Nápoly - idevaló a Posillipo - és Dubrovnik.

Az Euroliga negyeddöntős párjai:
Domino-BHSE - Szpartak Volgograd (orosz)
Jadran Herceg Novi (szerb-montenegrói) - Jug Dubrovnik (horvát)
Brescia (olasz) - Posillipo (olasz)
TEVA-VasasPlaket - Pro Recco (olasz)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58