"A meghívottak közül egyedül a Moszkvában légióskodó Varga Zsolt nem tudott jönni, mindenki más, aki szóba jöhet majd a júliusi montreali világbajnokságon szereplő együttes tagjaként, ott lesz Vásárhelyen, így az Olaszországban játszók is" - mondta el kedden az MTI-nek a csapatával 2000-ben és 2004-ben egyformán ötkarikás aranyérmes Kemény.
A gárda vasárnap utazik le a csongrádi városba - ahol nem mellesleg a kapitány egyik segítője, Kásás Zoltán tevékenykedik néhány hónapja az ottani pólós élet fellendítése érdekében -, s még aznap este hat órakor vízbe is száll a vélhetően szegedi és szentesi játékosokkal megerősített helyi alakulat ellen.
A sportág további vidéki népszerűsítését is célul tűző bemutató mérkőzést követően hétfőn két, kedden egy edzést vezényel a szakvezető a válogatottaknak, akiknek számát hárommal vagy néggyel fogja csökkenti a tapasztaltak alapján, s a szűkített gárdával vág majd neki májusban a közvetlen világbajnoki felkészülésnek.
A Hódmezővásárhelyre utazók névsora:
Kapusok: Gergely István (Domino-BHSE), Jászberényi Gábor
(Brendon-ZF-Eger), Nagy Viktor (TEVA-VasasPlaket), Szécsi Zoltán
(Brendon-ZF-Eger)
Mezőnyjátékosok: Kásás Tamás (Savona, olasz), Madaras
Norbert (Pro Recco, olasz), Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor
Rajmund, Hárai Balázs, Kiss Gergely, Molnár Tamás, Szívós Márton,
Vári Attila (valamennyien Domino-BHSE), Steinmetz Ádám, Steinmetz
Barnabás, Varga Dániel, Vindisch Ferenc (mindegyik
TEVA-VasasPlaket), Gór-Nagy Miklós, Kis Gábor, Kiss Csaba (mindhárom
Brendon-ZF-Eger), Katonás Gergő (Betonút-FTC)
- Budapest, XIII. kerület Madarász Viktor utca 38.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 124 m2 Szobák 2+3 db Vételár 94,99 M Ft
Rovataink a Facebookon