Kóka Mihály a Magyar Televízió Híradó című adásában jelentette be szombaton, hogy felmentést ad a dohányreklámok tilalma alól az idei futam idejére. Szavai szerint döntését elsősorban a motorsport, az üzlet és a turizmus érdeke befolyásolta. A Hungaroring már tavaly is hasonló engedélyt kapott.
Rácz Jenő egészségügyi miniszter ugyanakkor kijelentette, hogy ezzel nem ért egyet, hiszen Magyarországon évente 28 ezer ember hal meg közvetlenül a dohányzás miatt, 300 milliárd forintot költ cigarettára évente az ország.
Merényi Miklós a gazdasági tárca sajtó főosztályának vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a tárca egyeztetett a döntésről Kökény Mihály népegészségügyi kormánymegbízottal, és ennek értelmében például a dohányreklámokon a dohányzás veszélyeiről szóló feliratok is lesznek, illetve a Hungaroring 2 millió forinttal támogatja a dohányzás ellenes felvilágosító munkát.
- Budapest, XIII. kerület Madarász Viktor utca 38.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon