Idén Oxford nyerte az evezőspárharcot

MTI
A kihívó oxfordi csapat legyőzte a címvédő cambridge-i nyolcast a két nagy múltú angliai egyetem hagyományos temzei evezőspárharcának idei viadalán.

A vasárnapi futamon a sorsolásban szerencsésebbnek bizonyuló Cambridge választhatott oldalt, a rajtja azonban nem sikerült jól, így aztán egy darabig a felzárkózásra volt kénytelen fordítani az energiáját. Ez ugyan sikerült neki, de az oxfordi egység így is végig vezetett - a 6,7 km-es táv felénél például már majdnem két hajónyival -, és magabiztosan végzett az élen, remek 16:41 perces idővel.

A két nyolcasban a korábban jelzett tízzel szemben "csak" hét olimpikon szerepelt, de így is mindkét alakulat nagyon erős volt. Az oxfordi csapatban négy észak-amerikai, a cambridge-iben pedig négy német, valamint egy-egy ausztrál és amerikai hajtott a sikerért.

A győztes alakulat - a kormányost is beleszámítva 98,35 kg-os átlagsúlyával - az eddigi legnehezebb egység volt a viadal történetében. A rivális átlaga 88,6 kg volt.

A 176 éve tartó versengésben a mostanival együtt 72 oxfordi győzelem született, míg a cambridge-iek tavaly a 78. diadalukat aratták. Egy alkalommal - 1877-ben - holtverseny volt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25