Egerben rajtol az idei ralibajnokság

MTI
Péntektől vasárnapig az Eger környéki pályákon kezdődik meg a nyolcfutamos rali országos bajnokság.

Az ünnepélyes rajtceremóniát pénteken rendezik Egerben, a Dobó téren, majd szombaton kilenc, vasárnap pedig hat gyorsasági szakaszt (valamennyit aszfalton) bonyolítanak le - derült ki az egri sajtótájékoztatón.

A futam előtt a hazai versenyek történetében első alkalommal a párosoknak még a technikai gépátvétel előtt két kötelező teszten is részt kell venniük. Itt szervezett, biztonságos keretek között egy 2 km-es lezárt pályán próbálgathatják a régi-új technikát, miközben a közönség már itt is élvezheti a száguldó autók látványát.

A sajtótájékoztatót szurkolói találkozóval is egybekötötték a szervezők, amelyen a mintegy 400 rajongó láthatta kedvenceit, így többek között a címvédő Turi Tamást, a korábbi bajnok Benik Balázst és a hatszoros abszolút győztes ifj. Tóth Jánost, aki egy esztendős szünet után indul ismét az ob-n.

A nyolcfutamos országos bajnokság a zempléni viadallal (október 14-16.) fejeződik be.

A tavalyi bajnokság dobogósai:
1. Turi, Kerék I. (Skoda Octavia WRC)
2. Benik, Rácz (Ford Focus WRC)
3. Aschenbrenner, Percze (Mitsubishi Lancer Evo)

A rali-ob menetrendje:
április 1-3.: Start-Autó-rali (Eger)
április 29-30.: Vredestein Miskolc-rali
június 2-3.: Kassa-rali (egyben cseh és szlovák bajnoki futam)
június 23-25.: Szombathely-rali
július 22-24.: Veszprém-rali
augusztus 12-14.: Michelin-Budapest-rali
szeptember 16-18.: Allianz Hungária-rali (Pécs)
október 14-16.: Zemplén-rali

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25