Nemzetközi lesz a női kosárlabda-bajnokság

MTI
2005.05.18. 08:58
A Női Kosárlabda Alszövetség határozata értelmében nemzetközi lesz az NB I következő kiírása, melyben nyolc magyar és megfelelő jelentkezés esetén négy külföldi csapat vehet részt.

Az élvonalbeli hazai klubokhoz várhatóan a horvát Croatia Zagreb, a szlovák Delta Kosice, a szlovén Merkur Celje, illetve a szerb-montenegrói Vojvodina csatlakozna.

"Mindenképpen szerettük volna feltölteni az A-csoportot, de mivel az alsóbb osztályból nem igen akadt arra érdemleges egyesület, más utat kellett választanunk" - indokolta a döntést Nyíri Dezső ligaelnök, hozzátéve: a külföldiek bevonásával régi probléma oldódik meg, mivel az alszövetség évente visszatérő gondja volt, hogy nem tudta 12 csapatosra bővíteni a hazai pontvadászatot.

Az érdeklődőknek a nevezési határidőig, június 15-ig kell nyilatkozniuk. Ha mind a négy vendégegyüttes megfelel a kritériumoknak, és saját szövetsége is áldását adja az indulására, akkor október elsején 12 gárdával rajtol a bajnokság. Ebből az is következik, hogy a hazai mezőny karcsúbb lesz egy csapattal, de a kiesőről csak a nevezések benyújtását követően határoznak.

Az új rendszerben a résztvevők körmérkőzést vívnak oda-vissza alapon, amelyet a legjobb nyolc klub két nyert mérkőzésig tartó rájátszása követ. A győztesek bejutnak a Final Fourba, ahol eldől a nemzetközi bajnokság sorsa. Ezt követően a külföldi együttesek visszatérnek hazájukba, a legjobb négy magyar viszont a jelenlegi formában megkezdi csatározását a bajnoki címért, a másik négy pedig a kiesés elkerüléséért.