Horváth Kinga megvédte címét a wakeboard Európa Kupában

Index
Megvédte tavalyi Európa Kupa-elsőségét Horváth Kinga. A magyar kábel wakeboardos a négy futamból álló sorozat utolsó, berlini állomásán harmadik helyezést ért el, így összetettben megőrizte vezető helyét, ezzel pedig első lett az idei kiírásban is.

"Az utolsó futamon olyan mezőny gyűlt össze, mely csak a világbajnokságokon tapasztalható, ezért is különösen értékes ez a harmadik hely - osztotta meg élményeit a Nemzeti Sportszövetség Kommunikációs Irodájával Horváth Kinga. - Idén nehezebb volt nyernem, mint tavaly, mert sokkal erősebb ellenfeleket kellett megelőznöm. Mostantól a Világjátékokra koncentrálok, Duisburgban a nem olimpiai sportágak olimpiáján is szeretnék jól teljesíteni. Az Európa Kupában nyújtott teljesítményem alapján reménykedem a minél előkelőbb helyezésben" - beszélt a közeljövő kihívásairól az immáron kétszeres Európa Kupa-győztes sportoló.

A magyar wakeboardosok nemcsak Horváth Kinga révén voltak sikeresek az idei Európa Kupa-sorozatban. A junior fiúk mezőnyében Bakró Balázs második, Tokay Máté negyedik helyezést ért el összetettben.

Kábel Wakeboard Európa Kupa 2005, összesített végeredmény:
1. Horváth Kinga (magyar) 20 pont
2. Marianne Sandler (német) 14 pont
3. Paulina Dryschka (német) 12 pont.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04