Esküt tett a Világjátékokra utazó magyar csapat

MTI
Pénteken a Magyar Sport Házában esküt tett a VII. világjátékokon részt vevő magyar csapat: a szöveget Hingyi Beatrix strandkézilabdázó és Juhos Gergely uszonyosúszó segítségével mondták el az utazók.

A seregszemlére július 14. és 24. között Duisburgban kerül sor, a 63 magyar versenyző 12 sportágban - ejtőernyőzésben, erőemelésben, fallabdázásban, íjászatban, karatéban, ritmikus gimnasztikában, sárkányhajózásban, strandkézilabdában, táncban, testépítésben, uszonyos úszásban és vízideszkában - szerepel.

Az ünnepségen Berényi János, a Nemzeti Sportszövetség elnöke, majd Lamperth Mónika sportot felügyelő belügyminiszter, végül pedig Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke köszöntötte a versenyzőket.

A világjátékok 1981 óta tartó történetének érdekessége, hogy mindig változik a program, ugyanis azt a rendező város adottságaihoz, infrastruktúrájához igazítják. Ennek tulajdonítható, hogy míg legutóbb, a 2001-es viadalon 25, addig ezúttal 40 sportág küzdelmeit bonyolítják le 90 ország 2628 sportolójának részvételével.

A magyar zászlót a korábbi síkvízi kajakos, ezúttal sárkányhajóban érdekelt Hegedűs Róbert viszi majd a megnyitón. A július 24-ig tartó versenyek alatt a www.vilagjatekok.hu internetes honlapról értesülhetnek a szurkolók a mieink szerepléséről.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17