A britek a legsikeresebbek között lennének a londoni olimpián

MTI
Nagy-Britannia a következő hét évben a tervek szerint közel ötszázmillió fontot (178 milliárd forint) költ majd a 2012-es londoni olimpiára készülő csapat felkészülésére.

A szigetországi illetékesek arra kérték a kormányt, hogy minimum húszmillióval növelje meg az erre szánt összeget, amely jelenleg negyvenhétmillió évente. A házigazdák ezzel azt szeretnék elérni, hogy az optimális felkészüléssel válogatottjuk az első öt nemzet között végezzen az éremtáblázaton.

Tavaly az athéni játékokon kilenc arany-, kilenc ezüst- és tizenkét bronzéremmel a tizedik helyen zártak a britek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58