Büntetés vár a trágár Hewittra és a köpködő Coriára

MTI
Büntetés vár az ausztrál Lleyton Hewittra és az argentin Guillermo Coriára, akik pénteken, a férfi teniszezők Davis Kupájának negyeddöntőjében találkoztak botrányos körülmények között Sydneyben.

A nemzetközi szövetség (ITF) következő ülésén határoz a megrovás mértékéről, amelyet a hazai kedvenc a játékvezető "lehomoszexuálisozásáért", míg ellenfele az egyik vonalbíró felé köpésért kap.

A DK-párharc nyitómérkőzése - amely a házigazdák 7:6 (7-5), 6:1, 1:6, 6:2-es sikerével végződött - rendkívül feszült légkörben zajlott le. Coria azt sérelmezte, hogy riválisa felváltva becsmérelte őt, illetve Alberto Mancini kapitányt, minden hibáját megünnepelte, és végig rettentő agresszívan viselkedett.

Hewitt visszautasította a vádakat, sőt, Coriát okolta a hangulatért: "Nem mondtam neki semmit, pedig még a bíró felé is köpött, és térfélcserénél szándékosan meglökött a vállával. Mancini minden második labdamenetet megbeszélt a játékvezetővel, Coria pedig felém fordulva a lágyékához nyúlkált, úgyhogy egyszer átszóltam, hogy megtalálta-e, amit keresett. De azt hiszem, nem ért angolul."

A wimbledoni bajnokság 2002-es győztese egyébként csütörtökön veszi feleségül állapotos kedvesét, a 21 éves tévésztárt, Bec Cartwrightot a sydneyi Operaházban mintegy 180 vendég előtt, a násznagy pedig edzője, Roger Rasheed lesz.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58