Megtarthatja olimpiai aranyát az amerikai futóváltó

MTI
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helyt adott az Egyesült Államok Atlétikai Szövetsége óvásának, így Jerome Young 1999-es doppingügye ellenére az amerikai 4x400 m-es váltó megtarthatja a sydneyi olimpián szerzett aranyérmét.

A váltó végeredménye 2003-ban kérdőjeleződött meg, amikor - néhány nappal egyéni világbajnoki címének megszerzése után - Jerome Youngról kiderült, hogy 1999-ben doppingoláson érték, ám hazája szövetsége nem büntette meg, sőt, tagja lehetett a játékokon szerepelt csapatnak. A stafétában ugyanakkor csak az elődöntőben futott, a fináléban már nem számítottak rá. A nemzetközi szövetség (IAAF) tanácsa tavaly júliusban Young miatt a teljes csapat eredményét érvénytelennek minősítette.

"A testület döntése szerint, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2000-ben alkalmazott szabályait figyelembe véve, a Sydneyben rendezett olimpia férfi 4x400 m-es váltójának eredménye nem változtatható meg, és csak a staféta egyetlen tagját, Jerome Youngot kell megfosztani érmétől" - áll a CAS indoklásában.

A bíróság hangsúlyozza, hogy az IAAF jelenlegi szabályozása szerint valóban a teljes csapatot ki kellene zárni, ám a sydneyi játékok idején még nem ez a rendszer volt életben.

A döntés értelmében Michael Johnsont, Antonio Pettigrew-t, Alvin és Calvin Harrisont, valamint Angelo Taylort is megilleti az aranyérem.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58