Judit
3 °C
7 °C

A címvédő nyerte a magyar körverseny prológját

MTI
2005.08.02. 16:08
Veszprém belvárosában látványos és igen nehéz pályán rendezték meg a 32. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny prológját, amelyen az 1-es rajtszámmal, címvédőként utolsónak rajtoló Remák Zoltán szerezte meg az első helyet, így az összetett legjobbjának járó sárga trikót is ő viselheti a viadal első szakaszán, kedden délután Balatonfüreden.

"Óvatos voltam, főleg azután, hogy az első kanyart kis híján eltévesztettem, de az emelkedőkön igyekeztem mindent kiadni magamból" - mondta az elmúlt két alkalommal győztes szlovákiai magyar versenyző az eredményhirdetés során.

A legjobb hazai résztvevő, Lengyel Tamás a kilencedik helyezést szerezte meg, de talán jobb eredményre is képes lett volna, ha egy biztosító motoros miatt nem kell drasztikusan lassítania az egyik éles kanyarban.

A verseny már délután folytatódik: az első szakasz - akárcsak tavaly - ezúttal is minden bizonnyal népes közönség előtt zajlik majd, mivel a Tour szervezői Balatonfüred belvárosában, a vízpart mellett alakítottak ki egy körpályát.

Tour de Hongrie, prológ, Veszprém, 4 km, egyéni időfutam:
1. Remák (szlovák, Podbrezová) 6:36.68 p
2. Grasmann (német pályaválogatott) 6:37.42
3. Chadwick (ausztrál, Cyclingnews.com) 6:45.85
...9. Lengyel Tamás (magyar, P-Nívó-Betonexpressz 2000) 6:51.45

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?