Atlétikai vb: Zsivocky marad harmadik

MTI
2005.08.13. 16:49
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tanácsa szombati ülésén megállapította, hogy egyik doppinggyanúba keveredett cseh tízpróbázó sem követett el szabálytalanságot a helsinki világbajnokságon, azaz Roman Sebrle megtarthatja ezüstérmét. A határozat egyben azt is jelenti, hogy Zsivoczky Attila maradt a harmadik. A verseny után elvégzett doppingteszt mindkét sportolónál negatív eredményt hozott. Az IAAF szerint nem merült fel a vizsgálat eredményének manipulálása.

Az ügyet a Helsingin Sanomat című napilap robbantotta ki még pénteken, mondván: tudomása szerint szerdán, a küzdelmeket lezáró 1500 méteres síkfutás előtt az olimpiai bajnok Sebrle, illetve az ezúttal nyolcadik helyen végzett, 1996-ban olimpiai bronzérmes Tomas Dvorak ismeretlen összetételű infúziót kapott a cseh csapatorvostól, Petr Sikorától, aki erre reagálva azt mondta: a két versenyző húsz milliliter glükózt kapott. "Mindkettőjüknek leesett a vércukorszintje. Az atléták egészsége az elsődleges szempont" - tette hozzá. A nemzetközi szövetség szabályzata értelmében tilos a résztvevők orvosi ellátása a versenyek alatt. "Az intravénás kezelés tiltott, ha befolyásolhatja a doppingvizsgálat eredményét. Jelen esetben az első elemzés alapján nem hígultak fel a minták" - jelentette ki pénteken Nick Davies, az IAAF szóvivője.