A tartalékcsapathoz küldte Vas Jánost az NHL-es Dallas

MTI
2005.09.24. 11:25
Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Dallas Stars a tartalékcsapatához, az Iowa Starshoz irányította Vas Jánost. A huszonegy éves magyar csatár nem bánkódik, amint az MTI-nek elmondta: erre számított.

"Még sokat kell fejlődnöm. Óriási élmény volt, hogy a Dallas Stars első hazai felkészülési mérkőzésén jégre léphettem. Azt ígérték, hogy az Iowában sok lehetőséget kapok, és ha ott sikerül meghatározó játékossá válnom, akkor az NHL-es klub is számítani fog rám. Az eddigi munkámmal elégedettek voltak, és mondták, ugyanígy hajtsak tovább" - nyilatkozta Vas.

A Dallas azért szűkítette keretét, mert már a tartalékegyüttes is megkezdte a felkészülést. Az Amerikai Hoki Ligában (AHL) érdekelt Iowa Stars magyar idő szerint szerda hajnalban Szuper Levente egykori csapatát, a Peoria Riverment fogadja az előidényben. A két csapat aztán az AHL-es bajnoki rajton is találkozik október hatodikán.