Görbicz vezérletével verte a Győr a Dunaferrt

MTI
2005.09.24. 18:32
Remek hajrájának köszönhetően a címvédő Győri Graboplast ETO KC 28-22-re legyőzte az előző idény ezüstérmesét, a vendég Dunaferrt a női kézilabda NB I szombati rangadóján.

A hazaiak román légiósának, Bradeanunak a duplájával indult a rangadó - közben Görbicz büntetőjét kivédte az ex-győri Sirina. A vendégek később túléltek egy emberhátrányos szakaszt, és rendszerint sikerült gyorsan válaszolniuk egy-egy bekapott gólra. A két Bajnokok Ligája-résztvevő (a Győr csak a tizenhat között kezd, míg a rivális már jövő héten a német Nürnbergen próbál túljutni, hogy a csoportkörben folytathassa) fej-fej mellett haladt, főleg a sok hiba és elkapkodott helyzetek miatt. A Ferling vezette Dunaferr erejéből csak egyenlítésekre futotta, ugyanakkor a címvédő nem volt elég agresszív a támadások során.

A második félidő elején azonnal megszerezte a vezetést - a találkozó során első alkalommal - a Dunaújváros, azonban Bulath kiállítása alatt fordított a Győr az egyre inkább magára találó Görbicz révén. A folytatásban a kapusok, Petróczi és Sirina pillanatai következtek, miközben egyre több lett a szabálytalanság. A vendégek támadásban nem villogtak, és éppen negyedóra volt hátra, amikor először húzott el három góllal az ETO (20-17). A hajrára elfáradtak a Dunaferr kulcsemeberei, így nem kerülhették el a hatgólos vereséget.

Jegyzőkönyv:
Győri Graboplast ETO KC-Dunaferr 28-22 (14-14)
gól: Görbicz 9/2, Bradeanu 6, Gogirla 6/3, Dokic, Vérten 2-2, Kovacicova, Bognár, Lazer 1-1, illetve Ferling 6, Radulovics 6/5, Nagy 5, Lovász 2, Kindl, Borbás, Bulath 1-1