Bárdosi Sándor sérülten is bronzérmes a birkózó vb-n

MTI
2005.10.01. 19:23
Bárdosi Sándor bronzérmet szerzett a kötöttfogásúak 84 kilós súlycsoportjában a budapesti birkózó-világbajnokságon, miután a harmadik helyért kiírt összecsapáson legyőzte a dél-koreai Kim Jung Szubot.

Az elődöntőben bokasérülést szenvedett Bárdosi szereplése sokáig kérdéses volt, a fájdalomcsillapítók azonban segítettek és ki tudott állni Kim ellen, sőt, az első menetben, az egy perc után térdelőhelyzetbe rendelt ázsiai birkózó intésének köszönhetően 2-0-ás előnyt szerzett.

A lábát láthatóan még a szerek ellenére is fájlaló magyar ezt követően nem erőltette a támadást kedvezményezettsége alatt, inkább saját térdelőhelyzetére hagyta a döntést. Ez végül kifizetődőnek bizonyult, hiszen a felek kölcsönös figyelmeztetései után Bárdosi azonnal megkontrázta ellenfelét és mögékerülésből ő szerzett pontot, ezzel pedig fölényesen nyerte a periódust (4-0).

A pihenő után sem változtatott taktikát a dél-koreai, nem a kellő intenzitással próbált pontot szerezni állásból, amit néhány másodperccel később valószínűleg már nagyon bánt. A sorsolás ugyanis ismét Bárdosinak kedvezett, aki kiemelte őt és gyönyörűen dobta meg. Az akciót ötpontosra értékeltek a bírók, ami automatikusan a menet és ezzel együtt az összecsapás megnyerését jelentette a sydneyi olimpia ezüstérmese számára.

Bárdosi Sándor ezzel - Majoros Istvánhoz hasonlóan - először állhat a felnőttek között világbajnoki dobogóra.