Pete Sampras újra a teniszpályán

MTI
Nyáron visszatér a teniszpályára Pete Sampras, az amerikaiak tizennégyszeres Grand Slam-győztes, volt világklasszis teniszezője.

Minden idők legeredményesebb játékosa egy szenior csapat körversenyen szerepel majd júliusban az Egyesült Államokban, azt azonban kizárta, hogy - hasonlóan Martina Hingishez - újra a profik között induljon.

"Semmiképpen sem nevezném ezt hivatalos visszatérésnek, az eszembe sem jutott" - mondta Sampras. "Hiányzik a tenisz, a nagy tornák, a küzdelem és az, hogy ismét ugyanazon a szinten teljesítsek, mint korábban, ez tény. A nyári verseny azonban más kategória lesz, egy kis játék, semmi más."

Billie Jean King, a World Team Tennis Tour (WTT) egyik szervezője már hosszú ideje rá akarta venni a harmincnégy éves csillagot, hogy ragadjon ütőt a sorozatban, de ő csak most állt kötélnek.

Az, hogy Sampras melyik csapatban jut majd szerephez, a március végi sorsoláson derül ki.

A világranglista korábbi vezetője 2002-ben, a US Open döntőjében játszott utoljára tétmérkőzést, akkor megverte honfitársát, Andre Agassit. Egy évvel később aztán hivatalosan bejelentette, hogy befejezte pályafutását.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25