Komoly felvezetéssel jutna a kézi-BL elődöntőjébe az MKB Veszprém

Index

A múlt vasárnapi, Montpellier elleni franciaországi első találkozón komoly esélyt (a 21-23-as vereséggel) kapott az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata, hogy eljusson a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. Az első meccsen a magyar drukkerek idegenben olyan hangulatot teremtettek, mintha Kiril Lazarovék otthon játszanának, a szombati visszavágón viszont még inkább fergeteges bíztatást akar a Veszprém Kézilabda Fan Club. Az MTV-n is közvetített találkozó kezdése (16:15 óra) előtt majdnem egy órával, 15:20 órakor kezdődik a program. A lelátón helyet foglaló nézők között a szurkolótábor két tagja dudákat fog szétosztani. Fellép majd az MWP együttes, amely a decemberi, debreceni kézilabdagála zenéjét is írta és előadta. Szombaton kizárólag erre az alkalomra írt számukat adják elő.

A zenekar műsora után a játékosok rendhagyó bevonulása következik, amit szintén az MWP kísér majd. A bemelegítés közben a szurkolók a közelmúltban fiatalon elhunyt flensburgi trombitás társukra emlékeznek, s hagyományteremtő jeleggel trombitaszólóval készülnek. Ez a hangszer kap szerepet a játékosok bemutatása után, a Himnusz eléneklésekor is. A rendhagyó előadásra azért van szükség, mert az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a klubcsapatok mérkőzésein megtiltotta a himnusz hivatalos formában történő lejátszását. Veszprémben azonban elképzelhetetlennek tartják, hogy egy nemzetközi mérkőzés elkezdődjön e nélkül.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31