A Portland ellen küzd a Veszprém a férfi kézilabda BL elődöntőjében

Index, MTI
Bécsben elkészítették az európai férfi kézilabdakupák elődöntőinek sorsolását. A még versenyben lévő magyar csapat, az MKB Veszprém az elődöntőben a spanyol Portland San Antonio együttesével találkozik.

Amíg a magyar együttes a negyeddöntőben a 2003-as győztes francia Montpelliert búcsúztatta, addig riválisa a kiírás tavalyi győztesét, a Nagy Lászlóval felálló Barcelonát verte ki.

A sorsoláson az is kiderült, hogy az első mérkőzést március 25-én vagy 26-án Veszprémben rendezik, míg az egy héttel későbbi visszavágónak a spanyol együttes ad otthont.

"Elégedett lehetek a sorsolással, mert szerettük volna elkerülni a Ciudad Realt. A Portland San Antonio sem könnyű ellenfél, telis-tele van világsztárral ez a gárda is. Itt játszik az irányító-átlövő Balic, aki talán a világ legjobbja jelenleg, és van két kiváló kapusa is. Nem lesz könnyű csata, de úgy érzem, van esélyünk, mert a mi csapatunk is nagyon jó. Bízunk benne, hogy a BL-sorozatban most lesz majd a két legjobb összecsapásunk. Kemény, szoros párharcra számítok" - nyilatkozta az MTI-nek Zdravko Zovko, a veszprémiek vezetőedzője.

A másik ágon a Ciudad Real a német Flensburg-Handewitt csapatával találkozik, az első összecsapást a spanyol gárda otthonában tartják.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17