A Pécs nyerte a női kosárbajnokság alapszakaszát

MTI

A címvédő MiZo Pécs nyerte meg a húszfordulós alapszakaszt a női kosárlabda NB I-ben, miután az utolsó forduló rangadóján magabiztosan legyőzte a vendég MKB-Euroleasing Sopront. Mindkét csapat 17/2-es mérleggel vágott neki az euroligások csúcstalálkozójának, amely arról volt hivatott dönteni, hogy melyik gárda nyeri meg az alapszakaszt, azaz élvezheti többször a hazai pálya előnyét a rájátszásban. A rangadó hangulatát jelezte, hogy két perc elteltével még 0-0 volt az állás, az első pécsi kosár pedig csak a harmadik perc végén, 0-5-nél született meg. Az első negyed kiegyenlített és sok hibával tarkított küzdelme után a második felvonásban taroltak a hazaiak: Branzova és Béres vezetésével a címvédő 29 pontot szórt be a csupán 28 százalékosan célzó soproniak gyűrűjébe, miközben 11-et kapott. A félidőben 46-28 volt az állás.

Nagyszünet után csakhamar 20 pont fölé nőtt a baranyai előny, ezzel gyakorlatilag eldőlt a csata. A vendégek nem tudtak közelebb férkőzni riválisukhoz, miután védekezésük sok kívánnivalót hagyott maga után, elöl pedig csak Matovic hozta a klasszisát. A vége sima pécsi siker lett, a hazai szurkolók pedig egy lufikból összeállított, hatalmas fekete-fehér szívvel lepték meg kedvenceiket.

MiZo Pécs - MKB-Euroleasing Sopron 78-54 (17-17, 29-11, 18-16, 14-10)
legjobb dobók: Branzova 20, Béres 15, Johnson 13, illetve Matovic 12

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17