Simán továbbjutott a Győr a női kézilabda KEK-ben

MTI
A legjobb négy közé jutott a Győri Graboplast ETO KC a női kézilabda KEK-ben, miután a negyeddöntő visszavágóján három góllal kikapott a francia Besancon vendégeként.

A Győr az első mérkőzésen - amikor is 34-24-re diadalmaskodott - bizonyította, hogy sokkal jobb csapat riválisánál, ám ezúttal alaposan ráijesztett a Besancon, amely pillanatok alatt 5-1-re elhúzott. Az előző idényben az EHF Kupában finalista ETO edzője, Róth Kálmán türelmet kért tanítványaitól, ám intelmeit nem fogadták meg, és tíz perc elteltével hátrányának felét már ledolgozta a francia gárda (9-4).

A nagy rohanásban kicsit elfáradtak a hazaiak, és a Görbicz irányította Győr rendezni tudta sorait (10-8), majd még a szünet előtt remek sorozatot produkálva fordított (13-14). A válogatott klasszis folytatatta remeklését, és meg sem állt 11 gólig a szünetig.

A pihenő után már tényleg nyugodtan játszhatott a magyar bajnok, és a cserék is szóhoz juthattak. Ennek megfelelően a Besancon is nagyobb eséllyel támadhatott, de fordítani nem tudott. Negyedórával a vége előtt egyenlített a francia klub (26-26), sőt, a hajrában átvette a vezetést is, ám a továbbjutás kérdése már korábban eldőlt. Az elődöntő sorsolását kedden tartják Bécsben.

Női KEK, negyeddöntő, visszavágó:
Besancon (francia)-Győri Graboplast ETO KC 33-30 (14-17)
Továbbjutott: a Győr, 64-57-es összesítéssel

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17