Csonttörő-Barrios májusban

MTI

Eldőlt, hogy a március 25-éről elhalasztott Nagy "Csonttörő" János-Jorge Rodrigo Barrios csatát a Boksz Világszervezet (WBO) nagypehelysúlyú világbajnoki övéért május 20-án, a Los Angeles-i Staples Centerben rendezik. A márciusi Las Vegas-i gálát a főmérkőzésen résztvevő Jesus Chavez súlyos sérülése miatt halasztották el, mert ellenfelének, Marco Barrerának az idő rövidsége miatt nem sikerült megfelelő ellenfelet szerződtetni. Kedden viszont hivatalossá vált, hogy Barrera a korábbi pehelysúlyú világbajnoki kihívó Ricardo Juarezzel bokszol május 20-án. A gála másik főmérkőzése a Barrios-Nagy csata lesz, amely a legrangosabb összecsapás, amelynek magyar profi bokszoló valaha résztvevője lehetett.

"A mérkőzés után három nappal lesz a 33. születésnapom. Jánosnak nem kell sokat gondolkodni, hogy milyen ajándékkal lepjen meg" - mondta a profibox.hu internetes szaklapnak Rácz Félix, a magyar öklöző menedzsere, aki hozzátette: ugyanazokkal a feltételekkel állapodtak meg, mint az elmaradt márciusi mérkőzés alkalmával. A nagy érdeklődéssel várt mérkőzés előtt, április végén "Csonttörő" még egy felhozó meccsen is ringbe lép.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17