Érmet nem remélnek az evezősök a vb előtt

MTI
2006.08.15. 15:31

Vasárnaptól jövő vasárnapig, az angliai Etonban rendezik az idei evezős világbajnokságot, a versenyen négy egységet indító magyar szövetség (MESZ) két döntős helyet, illetve jó esetben egy érmet remél a küldöttségtől. Ahogy a keddi sajtótájékoztatón Dávid Imre, a MESZ elnöke elmondta: ez a vb minden idők legnépesebbje lesz, hiszen 64 ország 1100 versenyzője száll majd vízre a London melletti Dorney-tavon.

"Ezúttal a szokásosnál kisebb csapattal, mindössze hét fővel képviseltetjük magunkat, ez annak is köszönhető, hogy az aspiránsoknak rendkívül szigorú szakmai követelményeknek kellett megfelelniük" - mondta Melis Zoltán szövetségi kapitány. A szakember szerint két-két A és B döntős helyet lehet remélni a magyar indulóktól: a könnyűsúlyú kétpárban címvédőként induló Varga Tamás, Hirling Zsolt duótól, valamint az idén ismét összeült, kétszeres vb-győztes Haller Ákos, Pető Tibor kétpártól egyformán a legjobb hat közé kerülés az elvárás, míg a Verőci Lídia, Kónya Alíz kettős (kétpár), valamint Bencsik Gábor (egypár) reálisan a 7-10. pozíció valamelyikét szerezheti meg.

"Vargáék az idei évet kicsit lazábbra vették, hogy ne égjenek ki a jövő évi, olimpiai kvalifikációs vb, valamint a nagy cél, a 2008-as pekingi játékok előtt, így nem lehet azt remélni, hogy megvédik a címüket. Egy érem azonban bejöhet" - fogalmazott a Varga, Hirling páros edzője, Kiss László.

A Halleréket felkészítő Ficsor László elmondta, hogy számukban rendkívül kiegyenlített a mezőny, így szinte megjósolhatatlan, ki nyeri a vb-t, de szerinte tanítványai is beleszólhatnak majd a dobogós helyek sorsába.