Vasas-bravúr Bresciában a póló Euroligában

MTI
2006.10.21. 22:36

A magyar férfi vízilabdacsapatok összesen hat győzelmet és egy vereséget értek el szombaton az Euroliga, illetve a LEN-kupa selejtezőiben.

A Vasas nyerte a házigazda olasz együttes elleni, szombat esti csoportrangadót Bresciában, az Euroliga második selejtezőkörének szombati játéknapján. Mivel az olaszországi tornáról a hat csapatból az első kettő tovább jut, s az egyik egészen biztosan a szombati fellépés előtt mindhárom találkozóját megnyerő magyar csapat, a presztízs volt az egyedüli tétje a vendéglátók elleni összecsapásnak.

A helyszíni beszámoló szerint az angyalföldiekkel szemben ezúttal a hazai pálya is kevésnek bizonyult, a jól játszó magyar együttes el tudta viselni azt is, hogy három büntetőt is ítéltek ellene. A meccs elején a Brescia három góllal elhúzott, ám a Vasas nemcsak beérte riválisát, de 10-6-ra fordított, a végén pedig kettőt megőrzött előnyéből, így csoportelsőként léphet tovább a 16 közé.

Szintén az Euroligában, a házigazda Eger ötgólos győzelmet aratott a jó erőkből álló orosz Kazany felett a férfi vízilabda Euroliga második selejtezőkörének E-csoportjában. A nap korábbi meccsén az Egere kiütéses, 32 gólos győzelmet aratott a svájci Lugano ellen. A hazai együttes sorsa a Posillipo Napoli elleni vasárnapi mérkőzéstől függ. Ha nyer az olasz csapat ellen, továbbjut.

A román Steaua Bucuresti legyőzése után a szombati második meccsen a Szpartak Volgograd már túlságosan nagy falatnak bizonyult az Újpest fiatal gárdája számára, amely ötgólos vereséget szenvedett a válogatottakkal tűzdelt orosz együttestől a második számú európai férfi vízilabdás sorozat, a LEN Kupa barcelonai selejtezőjében.

A Szeged ugyanebben a sorozatban, házigazdaként harmadik és negyedik mérkőzésén is biztosan nyert a B-csoportban. A csongrádi együttes előbb a Manchesternél bizonyult jobbnak, majd öt góllal verte a csoport rangadóján a montenegrói Budvanska Rivijera együttesét.

Euroliga, 2. selejtezőkör, G csoport, 4. forduló:
Brescia (olasz) - TEVA-VasasPlaket 9-11 (5-2, 0-4, 1-4, 3-1)
a magyar góldobók: Varga Dániel 4, Mátyás 3, Hosnyánszky 2, Kovács R., Steinmetz B. 1-1
E-csoport, 3. forduló:
Brendon-Fenstherm-ZF-Eger - Lugano (svájci) 33-1 (9-1, 8-0, 9-0, 7-0)
a magyar csapat góllövői: Bálint, Hegedűs, Kis G. 4-4, Kiss Cs., Bacó, Mackeben 3-3, Decker, Nyéki, Matajsz, Gór-Nagy, Ma:rcz, Császár 2-2
4. forduló:
Brendon-Fenstherm-ZF-Eger - Kazany (orosz) 14-9 (5-2, 4-2, 2-4, 3-1)
a magyar csapat góldobói: Kis G. 4, Nyéki, Märcz, Hegedűs 2-2, Matajsz, Kiss Cs., Gór-Nagy, Császár
LEN Kupa, 1. selejtezőkör
A csoport, 3. forduló:
UTE-Óbuda-Újlak - Steaua Bucuresti (román) 12-6 (4-3, 3-0, 3-2, 2-1)
4. forduló:
Szpartak Volgograd (orosz) - UTE-Óbuda-Újlak 14-9 (3-3, 3-2, 6-1, 2-3)
a magyar góldobók: Suti 3, Salamon, Somogyi 2-2, Szabó N., Máthé 1-1
B-csoport, 3. forduló:
Szeged-Beton VE - Manchester (brit) 26-1 (7-1, 7-0, 7-0, 5-0)
4. forduló:
Szeged-Beton VE-Budvanska Rivijera (montenegrói) 12-7 (3-1, 3-2, 3-3, 3-1)
magyar góldobók: Éles 4, Lehmann 3, Varga P., Szamardzsics, Mészáros, Komlósi, Tóth L.