Auguszta
-3 °C
2 °C

A Vilniust is legyőzte a Sopron az Euroligában

MTI
2006.11.15. 20:25
Az MKB-Euroleasing Sopron hazai pályán legyőzte a litván Vilniust a női kosárlabda Euroliga 3. fordulójában, ezzel továbbra is százszázalékos.

Kissé ráijesztett híveire a Sopron, ugyanis 4 perc alatt csupán 1 pontot szerzett, ám 1-6-ról hamarosan 8-8-ra módosult az állás, főként a térdsérüléséből felépült Matovicnak köszönhetően. A litván bajnok ezúttal is az előző Euroliga-idény legjobb dobójára, a honosításra váró amerikai Douglasre, illetve az 1997-ben Budapesten Európa-bajnok, 34 éves Streimikytére épített.

A második negyedben beleerősített Székely Norbert együttese, és az ellenállhatatlan Matovic valamint a mindenhonnan betaláló Károlyi vezetésével fordított. A nagyszünetben 47-43 volt az állás.

A második félidő is 6-1-gyel indult, csakhogy ezúttal a zöld-sárgák céloztak jobban, így a közönség legnagyobb örömére kialakult a "közte 10". A nagy formában játszó Károlyi hamarosan négy személyi hibával a kispadra kényszerült, ám a többiek nélküle is tartották a különbséget.

Az utolsó felvonásban 2 percig nem született kosár, majd Douglas triplája élesztette újra a vendégreményeket. A Vilnius a 33. percben visszavette a vezetést, 70-70-nél pedig még farkasszemet néztek egymással a felek, majd jött ismét Károlyi, aki egy triplával újra lendületet adott a gárdának. Innentől már nem volt megállás, az izgalmas hajrá egyértelműen a veretlenségüket megőrző házigazdáké lett. A Sopron egy hét múlva a favorit Szpartak Moszkvához látogat.

Eredmény, 3. forduló, A csoport:
MKB-Euroleasing Sopron - Vilnius (litván) 85-76 (20-22, 27-21, 19-16, 19-17) Pontszerzők: Károlyi 23/9, Matovic 19/3, Branzova 12, Németh 7, Honti 7, Horváth Zsuzsanna 6/3, Cserny 6, Kocsis 3/3, Gorbunova 2, illetve Douglas 20/9, Streimikyte 17, Valuzyte 13, Hoffman 11, Sulciute 10/6, Valentiene 5/3