Sima magyar győzelem a Pannon Kupán

MTI
2006.11.24. 08:48
A magyar női kézilabda-válogatott 26-20-ra nyert a spanyol csapat ellen a Pannon Kupa nyitó mérkőzésén Nyíregyházán. A torna mindhárom résztvevője szerepel majd a decemberi svédországi Európa-bajnokságon, így jó erőfelmérőnek számít.

Három percet kellett várni az első találatra, a sérüléséből felépült Görbicz értékesítette a büntetőt. A magyar csapat remekül védekezett, Pálinger is jó aránnyal hárított, így lassan kezdett nőni az előny. Görbicz és a felgyógyult Tóth átlövésekből, Szamoránsky pedig a hatos vonalról volt eredményes. Negyedóra elteltével, 8-3-nál a spanyol szövetségi kapitány időt kért.

A folytatásban javult a spanyolok helyzetkihasználása, de ez csak arra volt elegendő, hogy ne legyen óriási a különbség.

A szünetet követően rövid ideig érezni lehetett, hogy Németh András több poszton cserélt, ám 14-10 és számos Pálinger védés után a magyarok ismét lendületbe jöttek. A 45. percben 21-12-nél a vendégek edzője megpróbálta rendezni a sorokat, majd a kapuba beálló Herr szép hárítással mutatkozott be. A 47. percben lett kétszámjegyű a különbség (23-13).

A hajrában már nem volt kellő elszántság a hazaiak játékában, így a vendégek sorozatban lőtt négy góllal "kozmetikázták" az eredményt.

Magyarország-Spanyolország 26-20 (13-7)
a magyar góldobók: Görbicz, Siti, Tóth 4-4, Balogh, Borbás, Kovacsicz 3-3, Szamoránsky 2, Vérten, Szűcs, Kirsner 1-1

A további program:
péntek: Spanyolország-Horvátország 17:30 ó, Fehérgyarmat
szombat: Magyarország-Horvátország, 16:15 ó, Nyíregyháza