Friderika
12 °C
29 °C

Gyurta nagy ellenfele visszatér a márciusi úszó-vb-n

MTI
2007.02.16. 09:33
A mellúszásban kétszeres olimpiai bajnok, volt világcsúcstartó Kitadzsima Koszuke nyerni akar a márciusi, melbourne-i világbajnokságon.

A jelenleg Arizonában edzőtáborozó japán versenyző, aki a 2004-es athéni olimpián 200 méteren éppen Gyurta Dánielt megelőzve lett aranyérmes, azután nyilatkozott erről a Reutersnek, hogy túljutott pályafutása mélypontján, és formája ismét felívelőben van.

A huszonnégy éves Kitadzsima nem említette tizenhét esztendős magyar vetélytársát, csupán az amerikai Brendon Hansenről, a 100 és a 200 méter világcsúcstartójáról beszélt úgy, mint ismét legyőzendő ellenfeléről. A görög fővárosban kétszer is sikerült maga mögé utasítania az amerikait, aki pedig esélyesebbnek számított Athén előtt.

A huszonöt éves Hansen 2005-ben vett revánsot: akkor Montrealban, a világbajnokságon mindkét melldöntőben első lett, ráadásul 2006-tól mindkét távon ő tartja a világcsúcsot is: 100 méteren 59.13 másodperccel január nyolcadika, 200-on pedig 2:08.50 perccel augusztus 20-a óta.